„Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?”

– Ennék-e ön emberhúst? És milyen körülmények között?

– Nem! semmilyen körülmények között sem… Hogy lehet ilyet egyáltalán kérdezni?

A luciferi körkérdésre még egy perccel a szerencsétlenség előtt ezt a választ adta volna a repülőgép mindegyik utasa. Az Andok csúcsai fölött repültek. Között.

A szerencsétlenség után (egy magas tűzhányó oldalának verődött neki a gép) 72 napig éltek jégben, hóban a repülőgép utasai. Mármint azok, akik éltek. Mert a nagyobb részük elpusztult. A halottakat a túlélők megették. Pár nap elegendő volt hozzá, hogy az antropofágia normarendszere kialakuljon, megszüntesse az előítéleteket, tilalmakat. Sőt, kialakult az antropofágia etikettje is: előbb a férfiakat ették meg, a nőket a hóban hagyták, végszükség esetére.

Amikor – feltalálásuk után – a túlélők megint szembetalálkoztak azzal a világgal, amelyet civilizáltnak nevezünk: már ők egy másik, autonóm világ képviselői voltak, egy öntörvényű – vagy mondjuk inkább: törvényen kívüli – civilizációé.

A túlélők hazatérőben fellázadtak az ellen, hogy úgy bámulták őket, mint valami szörnyeket. – Tegyenek ketrecbe! Mutogassanak cirkuszban minket! – kiabálta az egyik botcsinálta kannibál, amikor faggatni kezdték őt, hogy részleteket is mondjon.

A latin-amerikai civilizációban volt elég nagyvonalúság, felmentette őket. Az első szavazatot, javukra, az egyház adta. Az ötödik parancsolat egyaránt tilt gyilkosságot, öngyilkosságot. Gyilkolni nem gyilkoltak, de ha nem folyamodnak emberhúsevéshez, öngyilkosságot követtek volna el. Mindent megettek, hogy életben maradjanak, így maradtak bűntelenek. A világi jogászok azzal jöttek, hogy ha egészségünk érdekében szervátültetéssel kaphatunk egyes részeket a halott testéből – fogyasztásra miért ne kaphatnánk? Ők maguk, akik két álló hónapig emberhúson éltek, azt mondták, hogy úgy ették társaik húsát, mintha áldozatban vettek volna részt. Az Eucharisztiára is hivatkoztak.

Számított, hogy milyen hittel ették. Nemcsak a gyomor számított, a „kutya bendő”. Nemcsak a túlélés. A megváltás is számít, e lakoma révén.

Persze, mindez semmit, de semmit nem változtat azon az alapvető kérdésen, hogy vajon az az utas, aki bent ül egy jól kondicionált levegőjű repülőgépben, mennyire mondható azonosnak azzal, aki az Andok havában toporog egy széttört gép roncsai és útitársainak a hullái között?

Ez itt a kérdés.