Equus

A ló, miközben az ember betörte, megszelídítette, s végigcsinálta vele a világtörténetet – Trója falai alól Budapest ostromáig –, szépen befészkelte magát a tudatunk alá.

Ha jól értem, erről szól Shaffer darabja.

A nagy jelenet, hogy a fiú, a lovak szerelmese, az istállóban nem tud egy kislánnyal izélni, mert hátán érzi a lovak tekintetét. Ezért aztán ki is szúrja a szemüket.

Az újságok hetek óta írják, hogy semmi, de semmi sexy nem lesz abban, hogy a két fiatal e jelenetben anyaszült pucérra vetkőzik. A mostanában egyre szigorodó olasz cenzúra is engedélyezte ezt a meztelen jelenetet, nem is rövid nyolc és fél percen át – sőt, korhatár nélkül engedélyezte.

A közönség tódul a színházba.

Nem lehet tudni, hogy mi vonzza inkább – a kamaszfiú meg a kamaszlány sztriptíze, vagy inkább az, hogy nyolc és fél percen át nézheti őket anélkül, hogy megkívánná valamelyiküket? Lehet, hogy egyszerre élvezi a látványt és a maga lelki emelkedettségét.

Fél szemem a színpadon, de nézem közben a szomszédaim arcát, meg a páholyban ülőkét, meg azokét, akik erre a jelenetre megjelennek a bejárati ajtókban.

A nézőtéren mindenki mozdulatlan. Nyolc és fél percen át nincs köhögés, nem nyekken szék…

Az újságoknak, azt hiszem, igazuk van. Nem fényesednek ki a szemek, nem nyalogatja senki a szája szélét. Figyelmes, kontemplatív komolysággal nézi mindenki a színpadon mozgó két tökéletes szépségű aktfigurát.

Ismerem ezt a tekintetet.

Masaccio freskóján nézik ilyen odaadó közönnyel a firenzei polgárok a lábuknál térdelő fiatal, meztelen Timóteust.

Mintha semmi más nem járna a fejükben, csak egy afféle eltűnődés: ki tudja, talán csakugyan nagy kár volt kiűzetnünk a Paradicsomból?