Esprit d’escalier (Elmélet)

A Királyi Könyvtár tetején, a nagy ebédlőterem mellett van egy kisebb is, az igazgató vendégeinek. A déli szünetben itt eszünk. Liften jövünk fel a tanácsteremből. A végén úgy megyek el innen, hogy a várost csak ennek az ebédlőnek az ablakán át láttam.

A mai ebéden a könyvkiadók nemzetközi vezére, E. L., minden szomszédját afelől faggatja, hogy ki-ki a maga nyelvén (angolul, arabul, spanyolul, németül, magyarul) hogyan fejezi ki az elkésett felismerés jelenségét, az utólag jött jó gondolatot, amit a francia, tőle megszokott telitalálattal, igen szemléletesen, lépcsőházi eszmének nevez.

Esprit d’escalier.

A legtöbb nyelvben a francia kifejezés honosodott meg. Én még bejelentek egy magyar közmondást: késő bánat, ebgondolat. Az asztaltársak ezt figyelemre méltónak találják, mert ezt a közmondást – így elemezték – mi még a pusztáról hozhattuk magunkkal, s így ez arra vallana, hogy a szellemnek ez a sajátos funkcionális zavara feltehetően nincs kötve a fejlett civilizációhoz, az urbánus kultúrához, sem az uralkodó osztályok lakásviszonyaihoz, amelyekre a francia kifejezésben a lépcső (palota-lépcső!) utal. Belenyugodtam, hogy nekünk már Etelközben is inkább csak utólag jöttek okos gondolataink, azaz ebgondolataink. Nagyon érdekesek voltak azok az elmefuttatások, amelyek a lépcsőben az örök asszonyiság legelemibb jelképét vélték felfedezni.

A lépcsőházi gondolat eszerint maga az elfojtott, a tiltott gondolat, vérfertőző vágyaink kifejezése – s ezért nem jut eszünkbe a kellő pillanatban.

Hát igen, a kellő pillanat!

Mások szerint ez a legjellemzőbb a lépcsőházi gondolatra: az aszinkronitás. Kívül kerülni az események ritmusán. Ez maga a kizökkent idő.

Ez a sikerélmény ellentéte: az abszolút kudarcélmény. Mint a lekésett vonat. Mint az elsietett szerelem.

Mint… mint… mint…

Mindenki mondott egy példát rá.

Én is törtem a fejem. Rám került a sor, de ott nem jutott eszembe semmi, csak amikor már asztalbontás után szállingóztunk lefelé a liften.

Azért elmondom, utólag.