Egy elírásBartók híres pontosságáról. Levelezésében a legaprólékosabb tény is mindig a helyén van. Gondja kiterjed minden részletre. Egyik levelében elhibázza a dátumot. Egyik utolsó levelében hat héttel halála előtt. Ez a levél is a precizitására vall. Hiányzik neki egy pesti házszám, mi az? Egy angol szónak – a csíkos amerikai mókus nevének – a helyesírását a szótárak nem egyértelműen közlik, melyik a helyes? Különben: „Jól vagyunk. Én nyakig munkában vagyok” – írja. Semmi sem vall rá, hogy itt a vég. De a dátumot elhibázta. 1945. július 4. áll a levélen. A lábjegyzetben a kiadó helyesbít: „A levelet Bartók tévedésből egy hónappal korábbra keltezte, a helyes dátum 1945. augusztus 4.” Furcsa elírás. Napot hamar elvéthet az ember, s újév elején könnyen leírja a szokott óévet. A hónapoknak azonban nevük van és kialakult karakterük. Sokkal nehezebben összetéveszthetők, mint az elvont számok. Különben is: Bartók levelezésének testes köteteiben talán ez az egyetlen helyesbítésre szoruló elírás. Hisz mindenben oly pontos… A kötet végén Függelék. Bartók Béla anyjának régi emlékezése: milyen volt Béla kisfiú korában, hogy tűnt föl tehetsége, hogy derült ki az abszolút hallása… S az emlékezés a kisfiúról így folytatódik: „Ez év augusztus 4-én hosszú betegség után halt meg édesapja; szomorú napok következtek, minden zene hallgatott…” Jó félévszázad múlva ennek a gyásznak évfordulóján bicsaklott meg Bartók kezében a toll. Csupa optimizmus a levél, mint azok a régi fiatalkori levelek, fürkész érdeklődés, lázas munkakedv. Hol van itt az egész amerikai levelezését befüstölő keserv: dolgozni nem tudok, jaj már itt a vég. Az akarata és a tolla most magabiztosan szárnyal a jövő felé. De augusztus 4-ének dátumát nem bírta leírni a papírra, mert azután minden zene elhallgat… Július 4-ét írt helyette. Egy hónapot adott még magának. |