Az édes álom

Pillangó képében láttuk őt. Ott szálldosott a nádasban, az álmatlan Toldi Miklós feje körül. El-elrebbenti őt a szúnyog, a nádi világ sokféle hangja és kietlensége, és főként a fiú szorongása…

A pillangó képe: költői kép – így tanultuk – az álomról és az álmatlanságról. Szép kép, és pontos is, csak vissza kell fordítani az álom fiziológiájára.

És ősi kép, mítoszi. Erre is rájövök most, hogy elnézem a görög Álom-Isten szárnyas fejét (a londoni Monsell gyűjteményből).

Mert lám, a görögöknél is „tarka köntösű” és lepkeszárnyas lény volt az álom – az isteni Álom: Hypnos. Az álmatlan szemre ő úgy hozta az álmot, hogy pálcikájával megérintette, amitől a szemhéjak elnehezedtek és lecsukódtak. (Talán a pillangó szívókája ez, amellyel a virágmézet szedegeti? Lehet, ez is lehet. Hiszen ha az álom édes, mitől mástól volna édes, ha nem az álomméztől?) De hozhat álmot Hypnos úgy is, hogy rezegtetni kezdi a szárnyát az álmatlansággal küszködő ember feje fölött.

Ez is benne van a mitológiában.

Szalonta határában egyszer régen egy csöpp görög istent fogott egy kisfiú, lepkehálóval.