Álom és fátum

Van, aki a Szükségszerűséget, a Fátumot, az Eleve Elrendelést látja minden esemény mögött. Nekem fordított a látásom: bármi történik, látom a véletlenek láncolatát…

A véletlenek láncolatán egyensúlyoz be életembe minden esemény. – Hopplahopp! – mondja – itt vagyok. – Pedig éppen úgy megeshetett volna, hogy ne legyen itt. De ha már itt van, ki vonhatná kétségbe azt a jogát, hogy úgy viselkedjék, mintha nem a véletleneknek köszönhetné ittlétét, hanem az öröktől fogva be lett volna írva a Világegyetem előjegyzési naptárába. Mert ami van, az benne volt a programban, ami nincs, az meg soha nem is volt benne a programban.

Ezt én soha nem tudtam elhinni. Hogy aki elbukott, az szükségszerűen bukott el, és hogy a győztes szükségszerűen győzött, hogy a jó jutalma is szükségszerű volt. Meg a rosszé is… Udvaroncok hízelgése ez a Valóság udvarában.

Mégis, van amikor elfogadom. Álmomban, igen. Álmomban mindig úgy érzem, hogy ami történik, amit látok, az szükségszerű.

Még egyszer se jutott eszembe álmomban, hogy másként is álmodhattam volna.