A pillanat nagyszerűségeÖreg urak beszélnek. Hosszan, papírról, papírkötegekből. Mindre rá kell szólni, lejárt az ideje. Egyik se hajlandó abbahagyni. Mintha az életükről volna szó. Úgy küzdenek, hogy az utolsó betűig felolvassák a kéziratot: – A mondanivalóm főrésze… – Még két perc!… Csak két perc! – Lehetetlen! – Két mondat! – Nem. – Egy! Egyetlenegy! Szomorú csend. – Itt fejtem ki, hogy mi a megoldás az emberiség számára. Hallgassák meg! Senkinek sincs kedve többé beleszólni. Ki tudja, hátha csakugyan most halljuk meg a szót, a nagy talizmánt… Az előadó megérzi a pillanat kivételes nagyságát. Belenéz a kéziratba – hátha nem is a most következő, hanem a második, harmadik vagy tizedik mondat az, amellyel megválthatná a világot. Az elnök kopog. – Egyetlen mondatot! Igen, igen, de melyiket is? S olvassa: – „Az anyák szívében kezdődik a béke, mely a jövő számára…” Nem olvassa tovább. Nincs megváltás. Csak közhely van. Az előadó meghajol, és lemegy az emelvényről. A taps is elmaradt. Az a vékony, udvarias taps. Nem történt csoda. |