Magyar abszurdAz ember tragédiája egy biztató szózattal ér véget. Másik nemzeti tragédiánk főhőse Bánk bán – annyi halott közt, királyné-gyilkolása ellenére is – büntetlen marad, életben marad. Mintha a magyar dramaturgia – valami okból – kedvelné a tragédiáknak azt az abszurd formáját, hogy mindennek ellenére éljünk csak tovább. (Vagy talán nem is olyan abszurd ez? Túlélni önnön tragédiánkat? Az ember tragédiáját is? Hadd jegyezzem fel itt, hogy Gouhier L’existence et theâtre című kiváló könyvében meggyőzően bizonyítja be, hogy mennyire nincs köze a halálnak a tragédiához. A tragédiák a halálesetek ellenére tragédiák – írja Gouhier.)
*
Sarkadi: Elveszett paradicsoma végén (milyen madáchi alapfelállításra utal ez a cím is: Ádám-Éva reinkarnálódásra!) az öngyilkosság határán levő férfihősnek, arra a kérdésre, hogy hátha mégis érdemes lett volna élnie, azt mondja a nagyon pátriárkai atya: Próbáld meg! Próbáld meg az életet! S ennek a mondatnak hajszálra ugyanaz a funkciója, mint az ember küzdj-nek. |