És mi jön utána?

A lesújtó felismerések nem járnak egyedül. Jó, eljutottunk ahhoz a felismeréshez, hogy az emberi nem léte a tanúságtétel nélküli semmiségbe torkollik. Hogy úgy múlunk ki ebből a világból, mint egy halálra ítélt köldöknéző. Hogy velünk együtt semmivé lesz a rólunk vett tudomás is… De ez még nem minden!

Ezután jön még a második felismerés. A rémesebb. Erre utal Lucifer szava: „Fiad Édenben is bűnnel fogamzott”. Tudjuk: az édenkerti bűn a halált jelenti. Ádám a halált ette ott. Nem is csak a maga halálát, amelyet oly lendületesen tudna vállalni most is, innen fentről, a sziklaoromról. Hanem fiainak a halálát is ette. S ezt már nem lehet ilyen hetykén, kihívóan vállalni. Nincs az az apai büszkeség, amely porrá ne zúzódnék, szégyenné ne válna a felismerésben, hogy halandót nemzett.

A nagy világtörténeti látomásoknak vége. Valóban azok voltak, amiknek Ádám mondta őket felébredéskor: „Rettentő képek”.

S most jön majd a második felismerés. A nehezebbik próba. Nevelni a kis Káint meg a kis Ábelt. Nevelni őket, tudván tudva, hogy a halálra.