Ádám ébredéseiNem itt esik meg Ádámmal először, hogy álomlétből átlép az ébrenlétbe – egy éberebb, tudatosabb létbe. Vagy hogy legalábbis úgy érzi: most ébred… S hogy borzongva ébred. Már az ősbűnt követő nagy bukás pillanatában is, a Paradicsom kapujában, Ádám – sarkában a könyörtelen Angyallal – ugyanilyen szorongásos ébredésről beszélt. Lucifer még kihívóan kérdte a kiűzöttektől: „Csüggedtek?” – Erre felelte Ádám:
Nemcsak abban hasonlít a két jelenet, hogy Ádám álomnak mondja azt, ami mögötte van: ott a Paradicsomot, itt a Történelmet – több-kevesebb joggal, de mind a kettőt álomnak –, hanem abban is, hogy az ébredés mindkét esetben rossz közérzettel jár együtt. Itt a sziklán a megtört szívéről beszél, ott borzongásáról. (Nem lepne meg, ha egy Madách-életrajzból kiderülne, hogy Madách azok közé tartozott, akik kínkeservesen ébrednek. Kepler is, a párizsi álmából felrévedve így jajdul föl: „Oh, mért ébredtem?…”) És még egy (most már harmadik) közös vonás a Paradicsomból-kivonulás pillanata és a Történelemből-felébredés pillanata között: amit elhagy, Ádám azt ellöki magától – mindegy, hogy rettentő volt-e, mint a Történelem, vagy szép, túl szép, mint a Paradicsom. Mondhatjuk úgy is: elidegenedik tőle. Ádám is majdnem pontosan így mondja:
Fázékony, szorongó, depressziós ébredő, és mégsem vágyott vissza az álomba, az Édenbe – mint ahogy itt nem vágyik vissza a Történelembe… Ébredése mindig kiűzetés is, a kiűzetés meg ébredés – de nosztalgiák nélkül. |