„Miénk ez őrülés…”

Ádám mindig bukik. A Falanszter végén hová bukik?

Kórházba viteti őt Évástul a Falanszter Nagy Öregje. Nyilvánvalóan elmekórházba. A Tudós előzőleg már diagnosztizált: „Rajongó férfi és idegbeteg nő” – mondta róluk. A szerelmükre pedig – „ez őrülés”.

Hiába emlegetik itt oly eltökélten a világos századot – a Falanszterben növekszik a neurotikusok száma. Hiszen nemcsak Ádám és Éva, hanem Luther is az, Cassius is az, Plátó is, Michelangelo is… Művek nem születnek tőlük. Ingerlékenyek vagy apatikusak.

S a beltagok – például a Tudós – paranoiája…

Madách előrejelzését igazolja az idő. S amit a jelenségre magyarázatul adott – igazolják a mai idegorvosok.

Az Élet és Irodalomban olvasom Zsugán István riportját egy üzemi orvossal. Gyári rendelő – ez a címe. (1968. március 2.) Az orvos Horányi Béla tanulmányát idézi, az Orvosi Hetilapból.

„…állandóan emelkedik az önmagukkal és az élettel harcban állók, a boldogtalanok, a neurotikusok száma… A technikai hipercivilizáció, az iparosítás nagy mértéke súlyos mentálhigiéniai problémát vet fel: az ipari munka nem kis részének monotóniáját. Egyrészről a termelékenység fokozása elkerülhetetlenül együtt jár egyes munkakörök egészen szűk körre, esetleg csupán néhány mozdulatra történő korlátozásával. A munkások túlnyomó része az egész folyamatból csupán egy kicsiny töredéket lát, ez már önmagában lehangoló, beszűkítő. Másrészről a monotónia nem elhanyagolható pszichés következményekkel jár.”

Mindez persze ma már nem látszik túlságosan új felfedezésnek, Madách idejében inkább: „A munkás, ki ma csavart csinál, Végső napjáig amellett marad.”

Milyen büszke erre a vívmányra a Falanszter Tudósa. Hát még arra, amit így vet fel, nagy elégtétellel: „Hol szenved ember anyagi hiányt?”

Meg kellett érnünk a jóléti társadalmak lelki anomáliáit, hogy megérthessük Madách iróniáját e falanszterszervező tudósi hivalkodásokon.