„Tanulj felőlem jobban vélekedni, polgár!”

Egy miniatűr tragédia a Tragédiában. A francia forradalom újonc seregeiből kilép egy hadnagy, és bizalmat kér, abszolút bizalmat.

Danton öreg, fáradt, kétségei vannak, oda se figyel, gúnyolódik a tiszt buzgalmán, abszolútumigényén.

Erre a tiszt előhúzza pisztolyát, s a fenti szavak kíséretében főbe lövi magát.

De nem, hiába, Danton nem rendül meg. Nem gyászolja meg a kis hadnagyot, öccsét ebben a forradalmi testvériségben. Danton jó szónok, most is kész az elegáns, retorikus formula, amellyel átsiklik a bagatell epizódon. Cézár tudott így fogalmazni. S a halottra odadobott engesztelő mondatával is – jó propagandistaként – már a harcra, egy hősibb halálra buzdítja a többieket: „Kár érte, egy ellenséges golyót megérdemelt. Vigyétek el.”

A párizsi népnek – úgy látszik – nem volt ellenére a jelenet. Talán növelte is Danton népszerűségét.

Hogy az újoncok mit gondoltak magukban – nem tudhatni. Míg elléptetnek, Danton hódol nekik. Megint elegáns, retorikus a formula, de azért megcsapja az orrot az öntömjénezésnek és az önsajnáltatásnak az illata. Diszkrét és félreérthetetlen illat ez, mint virághegyek alól egy kis édeskés hullaszag:

 

Óh, bár oszthatnám én is sorsotok. – De nékem harc jutott csak, nem dicsőség, Nem ellenség, mely által esni is dísz, De mely rejtekből orvúl leselkedik Fondorlatával rám s a szent hazára.

 

Figyeljük? Ahogy Danton azonosítja magát a „szent hazával”?

Vannak, akik ezt a jelenetet a mű gyenge pontjának tartják. Volt is vitám róla Jean Rousselot-val, aki Madách legjobb francia ismerője, kiváló fordítója is. Azt mondja, a tiszt öngyilkossága előkészítetlen.

Action gratuite?

Persze hogy az.

Viszont ez az öngyilkosság előkészít valamit. Danton halálát.

Mert aki forradalmi vezér létére nem képes különbséget tenni a tisztaság és a szélhámosság között, a hűség és a karrierizmus között, aki a legfelső poszton nem tud bizalommal lenni az ifjúság iránt – az menjen csak a nyaktiló alá.

„Ne halljuk őt, ne halljuk, vesszen el!” – fogja reá kiáltani nemsokára a néptömeg.

 

*

 

Jó néhány éve annak, hogy Rousselot-val Nógrádban jártunk, valamelyik Madách-évforduló alkalmából. Ott beszélgettünk erről a jelenetről.

1968 májusa után, azt hiszem, tudtam volna neki – tudtunk volna egymásnak – újabb érveket is mondani az efféle előkészítetlen action gratuiteok védelmében.

S most még inkább, hogy olvasom Malraux utolsó (kötetnyire dagadt) beszélgetését De Gaulle-lal, csöndes tűnődéseiket, már a népszavazás utánról, a történelem oly előkészítetlennek látszó eseményei fölött.