Álom az álomban – szabadság az álomban

A Prága-Párizs-Prága színsor a drámai szerkesztés csodája. Nemcsak az eszmék felelnek itt egymásra – hanem különös áttétellel: a cselekmény egyes mozzanatai is. Ami Kepleréknél a lugas mélyén vagy a lélek mélyén történik: azt a párizsi szín nyilvánvalóvá teszi, s külön emelvényen – a vérpadon – eljátszatja.

A párizsi szín tehát nemcsak – mint mondani szokás – álom az álomban, hanem színpad a színpadon is. A homályban lappangó vágyaknak, intrikáknak és jellembeli önellentmondásoknak egy élesen megvilágított színpadra való kiállítása. Szinte hajuknál fogva hozza a szerző ezeket ide, mint megannyi véres főt. És ami tán a leglényegesebb: ami lopva csak szándék és sejtés volt, itt abból akció lesz és nevén nevezett valóság. Még a szerelem és a halálfélelem szorongásai is – amelyek az álmot kiugrasztották –, még ezek is mint nyílt szerelmi drámák, mint hősies gesztusú halálbamenetelek jelennek itt meg – itt, ezen a színpadra állított álomvérpad-színpadon.

Ezért is olyan hitelesen a szabadság színe ez a párizsi szín.

Ezért is olyan hitelesen: forradalom.

Vagy nem ezt várja-e Ádám is az új világtól? mely fejlődni fog –

 

S szabad szót ád a rejlő gondolatnak, Ledűlt romoknak átkozott porán. –

 

Ez volt Ádám végszava e hármas színsorban. A forradalom emléke és a forradalom reménye. A rejlő gondolat kimondása, szabad szóval.