Kepler könyvellenessége

Ha a könyvet szembeállítják az élettel, biztos, hogy a könyv húzza a rövidebbet. A könyv a Virágzó Élet mellett mindjárt poros lesz, penészes, sárga, dohos; aki a könyvet bújja, nemkülönben; holmi éjjeli bagoly. Elesett, suta alak, kancsal rajongó, mint amilyenek a sóvár irodalombarátok a diadalmas élet hercege, Hans Hansen mellett, Thomas Mann novellájában. Az élet nevében nem is lehet okosabbat csinálni a könyvvel, mint tűzre hányni.

Igen, a tűz. A könyv megújuló pogromja. Helyben vagyunk.

 

Fogd hát e sárgult pergamenteket, E fóliánsokat, miben penész ül, Dobd tűzre mind.

 

Ezt tanácsolja Ádám, Keplerként, az ifjú Tanítványnak.

 

Ezek feledtetik Saját lábunkon a járást velünk, És megkímélnek a gondolkodástól.

 

Folytassam? Röstellem, mert annyi a bűne még az írott betűnek.

 

Ezek viszik múlt századok hibáit Előitéletül az új világba.

 

Egy avatott lélekbúvár érdekesen elemezhetné azt a szenvedélyünket, amelynek – ha kitör – botrányos gyümölcse lesz a könyvmáglya, a bezúzás, a Római Index stb.

Csakhogy Kepler épp a középkori salabaktereket hányná a tűzre. Ő igen. De Kepler tudós utódai majd Homerost és Tacitust – amikor hatalomhoz jutnak a Falanszterben.

Túl könnyű volna ezt hatalmi vagy ideológiai kérdésnek tekinteni. Becsületesebb, ha tudomásul vesszük és beismerjük, hogy bizony lappang bennünk valami könyvellenesség.