„Uram, segíts!”

Egy Fáraó boldogságának és üdvösségeinek esélyeiről folyik a szó…

Nehéz boldogítani egy ilyen nagyurat.

A finom dialógusba beleszól az eddig számba nem vett valóság. A piramisépíttető lelki válságába – beleszól a Rabszolga.

Ott rogyott össze a trón előtt, a korbácsütések alatt.

Egyetlen vonás hiányzott még a Fáraó jelleméhez. Az, hogy születésének a rabja. Hogy jellemét, szellemét, lelki érzékenységét meghatározza a fáraólét. Hogy a Fáraó – korlátolt.

Ezt most pótolja Éva, csitítva a segítséget kérő rabszolgát. Az uraktól ne remélj szolidaritást – mondja. Micsoda rabszolganői büszkeséggel számol be az osztályok közti kommunikáció lehetetlenségéről („Ki kínjainknak nem volt részese, Nem ért, nem ért!”)

A megrázó az lesz, az igazi drámai fordulat az lesz, hogy éppen Éva neveli majd fogékonyságra a Fáraót az efféle mélyből jövő jajkiáltásokra.