A szorongás: a piramisok alapjaA Fáraó nyugtalan. Lucifer első szava az aggodalomé: „Felséges úr, aggódva kérdi néped… Vajon mi az, mi a nagy Pháraót Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?” Ádám álma csak most kezdődött el. Madách az első pillanatban jelzi: szorongó álom ez. Lehetne-e más? Fejünkbe verték – azóta – az egzisztencialista filozófusok, hogy ami életünkben terv, tehát magunk jövőbe vetítése, projekció, az mind szorongást okoz. De hát ez a létünk telje – mondják. Ádám álomba merülése pedig a legtisztább, legtipikusabb példa lehet a magát a jövőbe vetítő emberre. Ádám, amikor erről a szándékáról szólt, a „projekció” szó pontos magyar tükörfordítását használta, az előző szín végén: „Jövőmbe vetni egy tekintetet…” S e jövőben – ez első személyű birtokraggal ellátott jövőben – magamagát óhajtotta látni Ádám. Tessék: most aztán láthatja, sőt: át is élheti magát ebben a bizonyos saját-jövőben. A projekció pompásan sikerült. Egyiptom trónján ül… Ádám szorongó nyugtalanságát persze fokozza az is, hogy a bűnbeesés után Isten kiment a képből, „rejtőzködő Isten lett”, tehát Ádám üres égbolt alatt csinálja-álmodja végig a maga világtörténetét… Hogy a piramis a szorongásra épül – van erre egy negatív bizonyíték is. Figyeljük csak meg: mihelyt a szorongás elmúlik – a meglelt szerelem és szabadság pillanataiban –, a Fáraó-Ádám tüstént abbahagyatja a piramisépítést. Ezért is lehet a piramis az abszolút hatalom jelképe. |