„Művészetét a természet csodálja”

A Fáraó első ambíciója az, hogy építménye különbözzék a természet alkotásaitól, hogy azoknál magasabb rendű legyen. Ezért piramisának nem is a nagyságát emlegeti itt, hanem a művészetét. Amibe beleértendő a tudomány is: a technika és a geometria.

Stanley Kubrick nagy filmjében – „2001, a tér Odisszeája” – a bevezető rész ősember-hordái számára a legnagyobb rettenet pillanata nem az, amikor nyakukba ugrik egy kardfogú tigris, hanem az, amikor egy óriási méretű, tökéletes geometriai testtel találják magukat szemközt. Legkeskenyebb lapján pontos-merőlegesen álló paralelepipedon. Párhuzamos élek, kilencvenfokos szögek. Sehol semmi csorba rajta. Fényes, sima lapok. Csiszolt bazalt? Öntött acél?

Semmi esetlegesség. Semmi szószaporítás. Mint egy logikai törvény. Mint Isten bemutatkozása volt: „az vagyok, aki vagyok”. Nem mond semmi mást, csak önnön érvényét.

Láttán, a szorongásból itt születik meg az ősemberben az, amit már vallásos rémületnek nevezhetünk, sőt: áhítatnak. Ahogy vinnyogva körüljárják ezt az előttük felmeredő, napfényben tündöklő téglányt, ahogy a földre lapulnak előtte, ahogy távol tartják magukat tőle, s aztán ahogy mégis egyenként megérintik – az ajkukkal… Mintha ennek láttán születnék az ősemberben a lélek.

Ez az ismeretlen eredetű test a filmben: rejtett utalás idegen égitestek kultúráira. Az bizonyos – épp az egyiptomi meg a mexikói piramisok adatai vallanak erről –, hogy az efféle építmények a geometria és az asztronómia tudományának az építőművészettel közös gyermekei. S végeredményben minden kézikönyv velük kezdi a művészetek történetét.

Tehát a természetnek valóban van mit csodálnia ezeken. A minden érdek és hasznosság látszatától is idegen pontos mértaniság egy magasrendű intelligenciára vall. (Ugyanerről akarunk mostanában mi is tanúságot tenni – a magunk magasrendű intelligenciájáról egy feltételezett másik magasrendű intelligencia előtt –, amikor matematikai formulákat morzézunk arrafelé, ahol más világokat sejtünk sötétleni.)