Piramisépítés

„A háttérben a rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak.”

Íme: Madách első instrukciója az első történelmi szín társadalomrajzához.

Nyitó motívumnak rendkívül találó. A történelem hajnalfényében mindenfelől ciklopszi építmények, menhir-rengetegek, bálványóriások, monstrum-monumentumok tűnnek elénk. A történelem hajnalfényében Memnon kolosszusok énekelnek… S ezek mind azzal az igénnyel is születtek, hogy fennmaradjanak, hogy kitartsanak az idők végezetéig. Szubjektív elfogultsággal hadd mondhassam: azért is születtek, hogy lássam őket én is, Krisztus után a XX. században. (A Memnon-kolosszust csakugyan a kelő nap fényénél láttam meg először, a sivatag homokbuckáin végtelenbe futó árnyékára lettem figyelmes – repülőgépről láttam meg, Asszuán felé menet.)

Igen, mintha az első, ősi civilizációk mind eleve tudatában lettek volna, hogy utánuk messze az időben következnek még más civilizációk, s ezek felé hidat – mindennél masszívabb hídfőt – nekik kell kezdeni építeni… Az őskultúráknak ez a magukon túlmutató igénye, erőfeszítése szerfölött hasonlít ahhoz az ambícióhoz, amellyel mostanában mi rádiójeleket kezdünk küldeni – tudva, hogy válaszra nem számíthatunk – távoli csillagrendszerek felé. Bele a fényévekkel, fényévezredekkel mért vakvilágba.