Álom a történelemről – és a jövőről

Ferdinand Alquié ír arról (Le Désir d’Éternité, 83. old.), hogy nincs mód az emberiség történetét a priori megkonstruálni. (Hegel is a lejátszott skálát araszolta végig hármashangzataival), mert szellemi valóságként csak azt fogjuk fel, ami már megvalósult… Madách nagy leleménye volt, hogy álomban látva: egybeállhat a priori kép a történelemről. S hogy ez a művészetben – így, csakis így – el is hitethető.

 

*

 

Ahol Madách, a fiktív a prioriból tovább írja Ádám álmát az abszolút a prioriba – tehát a XIX. századi londoni szín után átlép vele a XX. század végi vagy XXI. századi falanszter-, űrutazás- és eszkimó-színekbe – itt már lemond a hegeli „sorvezetőről”, a tézis-antitézis-szintézis sémáról. (Holott az eleve ismert történeti színekben – módjával, de kimondottan élt vele.)

Amikor vakrepüléssel megy előre az ismeretlen történelembe, akkor hagyja el az eligazító iránytűjét…

Ez vagy azt jelenti, hogy Madách is azt vallotta, amit Alquié, hogy a hegeli képletet csak a megtörténtre szabad és lehet alkalmazni; vagy pedig azt jelenti – ez a szívszorítóbb –, hogy a világtörténetben a XX. század derekától megszűnik az eladdig uralkodó hullámmozgás.

A Falanszternek nem antitézise az űrbe menekülés, és ennek meg nem antitézise (se nem az előzők szintézise) a természeti környezet pusztulását, a túlnépesedést és a feltehetően sugárveréstől elkenődött emberiséget bemutató eszkimó szín.