Egy anyagból szőve: a kezdet és a vég

Ami művében a mítoszok rétegéből való – Madách azt megőrzi mítoszként. Meg se kísérli, hogy a történelmi tények közé sorolja, hogy beállítsa a ráció fényébe, ahol a mitikus világmagyarázatok – mint napfényen a csírák – óhatatlanul elfonnyadnának, vagy csak mint naiv gyermekmesék vegetálhatnának…

Nagyon nem illik a XIX. század írójához az a kritikátlan, iróniátlan komolyság – zavartalan hit? s épp egy hitetlennél? –, amellyel Madách előadja a teremtés mítoszát, a bűnbeesést, s az isteni vigaszét – ezt a legutóbbit már mint saját leleményét. A XIX. század vallástörténészei és ősvallástörténészei úgy mentek neki a mítosznak, mint tót az anyjának.

Madách éppoly jól tudja, akár a mai ember, hogy a mítosz – a maga jelképrendszeréből ki nem forgatva – az eredet problémájától mindig is nyugtalanított emberi szellem maga megnyugtatása – mint ahogy az alvó ember megzavart álmának biztosítéka, kiegyensúlyozója: az álomkép.

A talányosság, a többértelműség a mítosz ebbeli funkciójából következik.

Ezért lehet oly talányos az utolsó szó is a Tragédiában.

Az ember küzdj…

Az Ádámra váró világtörténelem gondjai közt a korszakonkénti felfrissülés biztosítéka. Ennél többet nemigen szedhetett össze magának útravalóul az emberiség.

A művészi alakítás bravúrjaként hat, hogy Madách egy anyagból szövi műveiben a mítoszt és a történelmet. A természeténél fogva álomszerű mítosz mellé a nem mitikus, történeti színeket is álomba mártja.

A mű szerves egységét biztosító bravúr ez. De egyéb is.

A történelembe kilépő Ádám nemcsak az eredetéről kapott mitikus képet, hanem a történelemről is.

Madách a Tragédiában tulajdonképpen megteremti a jövő mítoszát.

 

*

 

A paradicsomi színre természetesen, a többire pedig – s főként a végső talányos biztatásra – csodálatra méltóan érvényes az, amit Etienne Born ír a mítoszokról A Rossznak a problémája című művében: „Ám senki se keressen itt tiszteletre méltó, elfelejtett, nehéz gondolatot, amely úgy merült volna el a régi mitológiák mélységeibe, mint valami hajótörés kincse a tengerfenékre. Mert a mítosz soha nem tehet egyebet, mint hogy kérdésre kérdéssel feleljen…”