Kettős mértékkel

Láttam Marlowe darabját a római Argentinában, Faust és Mefisztó a felvonásvégen vadul csókolózni kezdtek, miközben zengett a színházban, lemezről, a vatikáni kórus: „Sanctus, sanctus, sanctus…”

Láttam egy Néró-előadást, amelyben folyton megjelent az olasz Matuzsálem-Fedák Sári, és amíg a császár gyilkolt, ő strucctollas kalapban énekelte két háború közti slágereit.

Van rendező, aki Hamlet címén eljátszatja a Lockheed-féle panamákat – miért ne? elvégre valami bűzlik Dániában is.

A rendezőn nem kéri számon senki az eredeti drámát.

De mindenki felüti a fejét, ha egy költő hozzáér valamelyik nagy előd művéhez.

Más a mérték. Miért?