Botrány nélkül

A drámakötetem bemutatóján Ch. K. azt mondja bevezetőjében, hogy az a bajom, hogy nem vagyok azok közül való, akik botrányt csapnak a színdarabjaikkal. Pedig ez kéne hozzá – mondja –, hogy egy drámaíró érvényesüljön. Párizsban legalábbis. Utána – már a büfénél – D. L. is mondogatja: „Csinálj botrányt egyszer, Micukám! csak aztán ne mondd, hogy én biztattalak.”

Röhögök is, rágódom is ezen.

Botrány nélkül termelni drámákat – ez olyan, mint szemérmes rablónak lenni.

– Egy drámaírói életmű botrány nélkül – fűzi hozzá a drámatörténet kiváló ismerője –, ez olyan, mint egy regiszterária azokról az asszonyokról, akiket Don Juan homlokon csókolt.