Ugyanarról

Feltehetően az Isten pontosan látta, hogy teljesen mindegy, lesz-e a földnek légköre, flórája, faunája és világtörténelme stb., vagy nem lesz, s akkor – na mondd már! – közvetlenül fognak itt is érintkezni a napsugárzásban felforrósodó sivatagok a világűr hidegével. A Kalevala récetojása megsül és kővé fagy minden áldatlan nap. Nem mindegy? Mindegy. Tökmindegy. Hiszen az a felfújt okoskodás, hogy valami jelentősége van a létnek (flórának, faunának, világtörténelemnek stb.) csakis abból a tényből sarjadhat – és utólag, csakis utólag –, hogy már van a földön légkör, lét és emberiség, és ez az utóbbi óhatatlanul célszerűnek, gondviselésszerűnek – sőt; szükségszerűnek is – tartja, ami pedig csupán úgy adódott. Mert ahogy esett, úgy puffant. Például ezzel a légkörrel is. Mindent bedobni, hogy éljen és virágozzon a tüdővel lélegző kétlábú tollatlan állat!

Az én dilemmám – nekem – fontosabb, mint az Istennek volt az övé. Ő megengedhette magának, hogy csinál valamit, és az majd a fejlődésben „kimozogja magát”. Légkört csinál, ezt-azt, és abból kimozogja magát a Föld-az-Isten-kalapja, Magyarország és még néhány csicsás bokréta, valamint a civilizáció és a fajok harca.

Az Isten mellett ilyesmit mostanában csak Picasso engedhetett meg magának. Ő, ha egészen mást festett volna, mint amit festett, abból is kimozogta volna magát a művészettörténet egy új korszaka.