Tükörfúga

Kaposvár. Miller Salemi boszorkányokja. Jó előadás. Nagy dráma. Minden ízében ismerem. Fordítottam is.

Közben azon gondolkozom, hogy ugyanezt a történetet meg lehetne írni egy másik nézetből is. A szerelemre vágyó fiatal lányokéból. Akiknek boszorkányokká kell lenniök ebben a kegyes környezetben. Az egzaltált, vádaskodó gyilkos lányok sorsára figyelemmel. Valahogy így, hisz így is igaz lehetne:

 

Egy cselédlány vadul és kétségbeesetten szerelmes a gazdájába, az is odavan érte, de a feleség rájön, elűzi a cselédet, a férje tikkadtan kóvályog utána. A lány egy néger asszony varázslásaitól reméli, hogy visszanyerheti magának a férfit. Nagybátyja, a bornirt lelkipásztor rajtakapja. Idehívat egy ördögűző másik papot…

Naiv varázslás volt a lányoké, de rossz vége lett.

Később, a törvényszék előtt. A lányok látomásai és praktikái: micsoda erők szabadulnak fel bennük! Maguk sem értik. De mégis, övék lesz a hatalom. Azt ölethetik meg, akit akarnak. Visszaútjuk nincs. Gyilkolni kell. (És közben – ez biztos – remegnek a félelemtől meg a részvéttől is…)

El kell érni Proctor feleségét.

Az teherben van.

Proctort végzik ki. Abigél menekül.

Azt gyilkolta meg, akit legjobban szeretett. S az maradt életben, akit gyűlölt.

 

*

 

Miller a pietista, puritán erkölcs felől írta meg. Minden megértés nélkül az irracionalitás, a szenvedély iránt.

Kár.

 

Különben is: a boszorkányság vádjával felakasztott szentfazekak – fiatalon és szerelmesen éppoly egzaltált vádaskodók lehettek volna.

Az öreg nők és a serdülő lányok konfliktusa ez. És ne keresd, hogy melyik oldalon van az igazság.