A sikertelenség hálójában

Daudet jó néhányszor próbálkozott darabírással. Egyszer sem volt igazán sikere. Legalábbis ezt írja róla fia, Léon Daudet.

Egyik első gyerekkori emléke: fiákeren megy haza a család a premierről, s a papa találgatja, hogy vajon hány előadás lesz majd a darabból; a mama hallgat, ő már tudja, hogy megint megbuktak…

De azt már a kis Leócska is tudja. Magyarázatot azonban utólag se tud adni, már felnőtt fejjel sem. Az emlékirataiban is csak azt hajtogatja: érthetetlen, hogy a papa a színházban mindig megbukott. Hiába, nincs magyarázat sem a sikerre, sem a bukásra – mondja Léon Daudet. S a családi emlékek mellé még egy objektívabb emlékezetű példát is idéz a színpadi siker szeszélyeire, ádáz igazságtalanságaira.

Íme a példa:

Émile Bergerat, a költő, írt egy kitűnő romantikus darabot Fracasse kapitány címen. De a közönséggel, ne adj isten, nem sikerült elfogadtatnia. Holott – írja az ifjabb Daudet – Bergerat darabja nem volt semmivel se rosszabb Rostand világsikeres darabjánál, a Cyrano de Bergeracnál.

A világsiker ugyanolyan joggal beüthetett volna a Fracasse kapitánynál is.

Eddig Léon Daudet.

Megnézem az irodalmi lexikont. Fracasse kapitány: 1896. Rostand Cyranója 1897 karácsony.

Ejha! Csakugyan csupán egy év vagy másfél év választja el egymástól a két egyívású darabot. Szegény Émile Bergerat! Alighogy megbukott, máris jött Rostand, az ő színeiben, jött és győzött.

Képzeljük csak el Émile Bergerat lelkiállapotát, az évtizedeken át prolongált Cyrano-plakátok előtt. S a sors nemcsak igazságtalan volt hozzá, hanem gúnyosan grimaszol is feléje. Rostand darabjának egy sikertelen drámaíró a hőse, s ráadásul majdnem pontosan úgy hívják, mint őt. Ni! Ni! Rostand plakátján ott az ő neve. Leheletnyi betűeltéréssel pont az ő neve! S ott is lesz tízezres szériában.

Cyrano de Bergerac.

Hát csoda-e, ha a bukott szerzők paranoiásak lesznek?

Vannak dolgok – égen és földön –, amelyek csak az üldözési téveszmék logikájával (metalogikájával) magyarázhatók.

Azokkal viszont egész megnyugtatóan.