Az ihlet periódusai1962 Hugo egyik bizalmas közlése. (Fontaney jegyezte föl.) „Vallásosan tisztelem az ihletet. Ha csak egy vesszőről van szó, akkor is azt nézem meg, hogy a legelső fogalmazásban hogyan is írtam.” Hogy a műben az ihletett résznek csakugyan respektusa van, ezt nemcsak az író érzi, amikor hideg fővel már csak tétován mer javítgatni. Más is megérzi. A filmrendező például rendkívül komolyan vesz minden szót és instrukciót, amit az író beírt a forgatókönyvbe. De annál nagyobb gyanakvással fogadja azt, amit az író a forgatáskor proponál. Mit ért hozzá? Egy idegen! Azért, mert ő írta? Na és? Most ő van alkotási lázban, a rendező. Most ő a csalhatatlan. Az író hallgasson, ő most csak kibic. A színházi rendező is legtöbbször így van: az írott szöveget tiszteli (ha tiszteli), de a próbákon semmit se hisz el az írónak. Mintha nem is az író volna ott, hanem az író jogutódja.
*
(Ezt a jegyzetet 1962-ben írtam a Bakaruhában és az Angyalok földje forgatókönyvírói tapasztalataival. Ma már nem így van – 1978.) |