A nyelv szabadsága

Alfred de Vigny nem kis erőfeszítés árán eléri, hogy Mars kisasszony Desdemonaként kimondja a színpadon azt a közönséges szót, hogy zsebkendő. – Különben nincs darab – érvel. – Megvoltunk efféle angol drámák nélkül eddig is. – Ez a válasz.

Végül is elhangzik a szó a Comédie Française-ben.

Kis előcsata ez az Hernanihoz, amelyben újabb merészségek jelennek meg a színpadon, emlékezetes, vérre menő harcok árán.

A század végén már azért folyik majd a harc, hogy kimondhassák a szart is. (Lásd Jarry.)

S a második világháború után (megszállás, ellenállás stb.) egy színdarab címében feltűnik a kurva. Egyelőre kipontozva.

Kimondva és magyarul Ferrari Violetta szájából hallhattunk egy gyorsan pergő sorozat kurva-kurva-kurva-kurvát a Főbelövendők Klubjában, 56 tavaszán.

A győzelem után visszanézve: minden színházi csata szinte nevetségesnek látszik. A nyitott ajtók láttán nem értjük, miért kellett döngetni.

Éppen ilyen nevetségesnek fog látszódni egyszer, hogy én 1973-ban azért küzdöttem, hogy egy színésznő (abban az országban, amelyben a hivatalos statisztika szerint mintegy 300 000 küretet csinálnak egy esztendőben) kimondja élete válságos pillanatában, végső elkeseredésében: „és belőlem kikaparták a gyerekünket”.