Leltározás

Robinson a szigetén abból építi életét, amit – hajótörés után – a tenger kivet neki.

Ez érdekelt a legjobban. Ezekre az oldalakra mindig visszalapoztam. Ahol a zsákmány számbavétele van: hány láda bort, milyen fegyvereket, mennyi száraz (és elázott) puskaport, pénzt (pénz!) sodort ki a hullám a partra.

Minél kevesebb és haszontalanabb a zsákmány, annál izgalmasabb a feladat: újrakezdeni ezzel az életet.

Azóta is hányszor végigcsináltam ezt. Már magam is Robinsonként.

A drámacsinálás legizgalmasabb része: szintén a számbavétel, a bőkezűen és szűkmarkúan kiszabott lehetőségek leltára azon a puszta szigeten, amely a játék színtere lesz.

A Vihart úgy szokták idézni, mint Shakespeare legszemélyesebb darabját, a búcsúzó költő lírai vallomását…

Már a szituáció is műhelyvallomás. Jellegzetesen drámaírói.

Hogy Sziget a színtér.

S hogy Prospero is egy Robinson. Akinek a tenger, többek között, egy gusztusos konfliktust is partra vet.