Hála a bérgyilkosaimnak68. jan 27. A Néró-darabomban végigcselleng két bérgyilkos. Mint más darabokban az inasok. Kimennek, bejönnek, csak éppen nem azt mondják, hogy „tálalva van”, hanem azt, hogy „Agrippina nincs többé.” Az ilyen bérgyilkosoknak megvan a színpadi hagyományuk. Brutális vagy túlságosan is sima arc. Fél szemről a fekete kendő ma már mellőzhető, egy fülönfüggő megengedhető. Meglepett, amikor a szereposztásból láttam, hogy két kölyökszínészre osztotta ki Kerényi ezt a két szerepet. – „Miért?” – Valami olyasmit mondott: – „Mert ezeknek jó balettmozgásuk van.” – „Táncolni fognak?” – „Miért ne?” És még megkért, hogy a harmadik felvonásban próbáljam kicsit növelni a szerepüket. Nincs akadálya. Énekelni akarnak? Táncolni akarnak? Rajta! Vargha Balázsnak szóltam. Vette a lapot, remek verset írt nekik. Kocsár zenét szerzett rá. Én meg adtam a szájukba egy-két szót, részvéttől csöpögőt, szadistát… A próbán most láttam őket. Az utolsó kép előtt is gyakran bejönnek, egy-két szót mondanak, ha mondanak, de mindig valami jó, éles akcentust kap tőlük a jelenet. Az utolsóban, amikor elkezdik a párbeszédüket, mintha egy új stílus szele törne be a színpadra. Mi történik itt? Néró halott, vagy legalábbis halottnak hiszik. De ez a Néró szituációja, nem az övék. Mi az ő szituációjuk? Gyászolják Nérót? Többek közt. Mert közben le is akarják vágni a fejét. Félnek az új császártól? Többek közt. Úgy beszélnek, hogy a szituációjukban szituálatlanok maradnak. Úgy beszélnek, hogy jellemükben tettenérhetetlenül változékonyak maradnak… A mondataik úgy függenek össze egymással, mint a póklábak ízületei. Az egyik mondatuk nem határozza meg a másikat. Végre! Mióta dialógusokat írok, arra törekszem, hogy egyre sűrűbb váltásokkal írjak. Bármit mondtam az egyik mondatban, a következőben esetleg az ellenkezőjét mondhatom. És az előadáson aztán mindig szenvedtem, mert ezek a „váltások” legtöbbször észrevehetetlenül beleolvadtak az alapszituációba, vagy a beszélő alapjellemébe. A két bérgyilkos jelenetében épp az lelkesített föl, hogy a színészek itt distancírozták magukat a szituációtól. Így megőrizhették a szabadságukat a dialógus váltásaira. Mit dialógus! Szabadságukat – az életre, a halálra.
*
1974 Rómában most pláne: két ballerinó-ra osztották ki a bérgyilkosaimat. Ők már Nero korától is distancírozták magukat. Az Álom-képben meztelenül táncolnak szecessziós angol misszekkel… |