Seneca, avagy az írói felelősség

Ő írta a legvéresebb tragédiákat. A cselekmény bennük az elszabadult pokol. A kegyetlenség színházának ő az ősatyja. Nem csoda, ha ma a tragédiáit kezdik felfedezni.

Régebben mint moralista volt divatban. Mint moralistát még az egyházatyák fedezték fel, s a legolvasottabb szerző volt végig a középkoron át.

Ő volt a mértékletesség filozófusa. Az arany középúté. Az erényes életé. Művei: szenvedélyeink elfojtására vezérlő kalauzok. Mily jellemző annak a műfajnak már a neve is, amelyben Seneca halhatatlan lett: Erkölcsi Levelek!

Erkölcstan – levelező oktatásban.

Igen, voltak pedagógus ambíciói. S lehettek is, hiszen nála felkészültebb mestert keresve se lehetett volna találni a gyakorlati erkölcstan tanítására.

Ő nevelte Nerót.

 

*

 

– Íme, a sors fintora a nagy etikai életműre! Micsoda irónia! Az Erkölcsi Levelek röhögnivaló csődje! A sok moralizálás eredménye: Nero!

– Irónia? Csőd? Olyan biztos ez? Hátha inkább a sors beteljesülése? A drámaírósorsé? A Médeáról és egyéb családirtó szörnyetegről tragédiát költő Senecának hátha épp ez volt a végső, igazi elégtétele? Nero!