Sophokles beszélgetése Tychével az Oidipus Kolonosban befejezése után
Szereplők: Sophokles, drámaíró, 90 éves Tyché, istennő, halhatatlan
– Tudod, miért vagytok ti mindig olyan elégedettek a legutolsó művetekkel? – Talán azért, mert annak van leginkább szüksége gondra és szeretetre… – Ellentmondásban vagy! Hiszen ha gondra és szeretetre van szüksége, máris elismerted, hogy a műved gyermek még, esendő, törékeny, mazna, nyavalyás, koraszülött… – Nem, nem, nem!… Ez távolról sem az. – Látod! Éppen arról van szó, hogy tökéletesnek tartod, és nem istápolásra szoruló nyomoréknak. – Ez így van. – Később kiderülhet – amint a régebbiekről rendszerint kiderült –, hogy van hibája. De most, frissen, tökéletesnek tartod. Főművednek tartod. – Ez így van. De nem tudom, miért. – Nem találod ki? Hát mi más módon gondoskodhatnánk a jó halálról azok számára, akiket szeretünk? Csakis így. Megelégedetté tesszük őket. Elültetjük szívükben azt az érzést, hogy felülmúlhatatlant alkottak. – Az igaz, hogy semmi sem békít ki minket inkább az elmúlással, mint az az érzés, hogy sikerült végre a tökéletes mű. – Mint például most a tiéd. Ez a legutóbbi. – Igen. Ez most csakugyan tökéletesnek látszik… Kis csend. Csak annyi, amíg mindketten nyelnek egyet. S aztán Sophokles így folytatja: – Mért leplezted le az istenek kegyes csalását? Miért fosztottál most meg attól, hogy boldogan halhassak meg? |