Az alapkérdés

A kérdés, amit a drámai művek föladnak, csupán változatok a Szfinx kérdésére:

– Mi az, ami reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár?

(Oidipusnak, akitől a Szfinx ezt kérdezi, baja is van a lábával: „dagadt lábú” – már a neve is ezt mondja. A Szfinx egyből kiszúrta az elnyomorodását. A kérdés a kérdezettet személyesen, létében érinti tehát. Testre szabott a kérdés. Megborzongató. És mi az a harmadik láb? Csak nem a vak ember fehér botja? Hány éve van még Oidipusnak a maga-megvakíttatásáig?)

– Ember – válaszol az ifjú Oidipus, helyesen. És ezzel megnyeri a pályázatot. (Első díj: a mama keze.)

Még konkrétabban is válaszolhatott volna ez az ifjú Oidipus. Nemcsak ilyen általános-emberien.

– Hogy ki? Hát én vagyok az. A négyláb-kétláb-háromláb.

De ha a fiatal Bánk bántól kérdezi ezt a Szfinx, ő is így válaszolhatott volna:

– Én vagyok az.

És Lear is:

– Én vagyok az.

És Peer Gynt és Beckett hősei és a Németh Lászlóéi is, mind-mind:

– Én vagyok. Én vagyok. Én vagyok.