ÉN és MAGAMA lírikus Katona József – akinek a szelleme előtt, nagyságát felismerve, Weöres Sándor áldozott – ilyesmit ír egyik versében:
Személyiségünk ilyen szétválasztására – nála is a kirobbanó agresszivitás pillanatában! – csak József Attilánál tudok példát. („Kedvesem betegen fekszik… mi kéne, két pofon?”) De szívesen odatenném mottónak ezt az idézetet Katona Józseftől némelyik darabom elé, például a Késdobálók elé. Szeretők között a kényszerű muszáj-bántások drámáját akartam benne megírni. Általánosabb szinten majd minden drámámban előjön ez a gondolat: mért van bűnöm, ha nincs? Vagy még általánosabban: az ember nem azonos – feltétlenül – azzal, aki a tettet elkövette. (A törvény előtt persze érvénytelen alibi ez.) Ezért is bámulom olyan rokonszenvvel Euripides Helénáját – a világkurva Heléna megjelenik itt, mint a hitvesi hűség mintaképe. Aki Párissal megszökött, egy afféle „magam” volt, közben az „én” Egyiptomban szűzen várta férjét… Katona verse, József Attila lírája, Euripides őrültnek látszó paradoxona kezdi világossá tenni: mennyit kísértett engem drámaírás közben az ÉN és a MAGAM szerepcseréje. |