Finálé

Vajon el lehet-e jutni egy dráma végén oda, hogy az akusztikus és a vizuális effektusok között megszűnjék a határvonal? Hogy a hős a hangot fényként érzékelje? És a csendet – sötétségként?

S hogy a hirtelen fény nemcsak vakító, hanem fülsiketítő is legyen…?

El tudom képzelni, hogy Lázár vagy Jairus lánya lehetett ilyen hiperérzékeny a feltámadása után. Újszülöttként érzékelték a világot.

De vajon nem lesz-e részünk efféle hiperérzékenységben már előbb, és mindnyájunknak? A halál pillanataiban?

Ezt is el tudom képzelni.

 

*

 

Mindezt abból az alkalomból, hogy az Egy szerelem három éjszakája első felvonása végén játszom ezzel az effektussal. S érzékeny kedély sem kell hozzá: a Légós Szörnyeteg fényként érzékeli a dalt…

Miért ne? Hisz a jelentésükben egyek.