Első esküm

A Petőfiét ismerjük. Verséből.

És az, amelyet Petőfinek esküdött valaki?

 

*

 

Amikor az öreg Kertbeny Károly magát meg se nevezve, csupán Rudasfürdői Vén Remete aláírással, vitairatot ad ki – közel száz éve már –, a bevezetőben egy fejezetet szentel annak, hogy igazolja jussát az Akadémia uraival szembeni állásfoglaláshoz. Ennek az önigazoló fejezetnek a címe: Irodalmi útlevelem.

Kápráztatóan gazdag útlevél. Martinovicstól kezdve, akit odahaza szentként tiszteltek, mert a nagymamával (a Benkert nagymamával) közeli kapcsolatban állott, családi és személyes barátság címén felsorolhatja benne a XIX. század első felének minden jeles íróját. Majd a számkivetés – vagy mondjuk úgy: a külföldi szolgálat – esztendeiből ilyen pazarul teregetheti ki kapcsolatait a legnagyobb nevek viselőivel, szerte Európában.

„Olaszországban én is húztam a nagy Modene Gustavo diadalszekerét, hódoltam az akkor még csak 22 éves Ristorinak és Sadowkának, nevettem Belottin, barátságot kötöttem az akkor még csak 16 és 18 éves Rossi és Salvinival. Párizsban Rachel előtt németül felolvastam, Cheri Róza előtt magyar dalokat énekeltem, bókoltam madame Dorval előtt, megcsókoltam Brohan Auguszta ujjhegyeit, Dejazet Virginiának lábujjait, a nagy Frédéric Lemaître társaságában éjjeket átiddogáltam, vagy Bouffe Arnal, Levasorral vacsoráltam, hallgattam Lafontaine felolvasását a valóságos Molière-ről, s jelen voltam Mars kisasszony temetésén…”

A felsorolás folytatódik. Anglia, németországi kapcsolatai ugyanilyen sűrűek.

S mindez miért volt?

Íme a magyarázat rá:

„1846-ban, miután Petőfinek megesküdtem, hogy őt a külföldön megismertetem, első, öt évig tartó »bolygó zsidó« pályafutásomat megkezdettem.”

Ezt aztán követte a második bolygó zsidó pályafutása, mely már húsz éven át tartott.

S ez is a Petőfinek tett hajdani esküje jegyében.