Érettségi után

A lakásban mindenfelé könyvek, jegyzetek, félig vagy egészen kidolgozott tételek.

Sok füzet félig üres. A spirálissal összekapcsolt füzetekből sosincs elég. Kitépem hát a matematikai levezetéseket belőlük, a tiszta lapok jók lesznek nekem.

Tankönyvlapok is vannak bennük.

Mikszáth. Így tudom meg, hogy a Noszty-fiú „alaphangja nem az együttérzés, hanem a maró társadalmi szatíra”.

Kezdem érteni, hogy miért nem szeretik az irodalomtörténetet azok a fiatalok, akik különben imádnak olvasni. Holott szerethetnék is.

Kosztolányi mentségére ezt írja a tankönyv: „Kosztolányit joggal gyötörte a halálfélelem, hiszen gyógyíthatatlan gégerákban szenvedett.”

A tankönyv, úgy látszik, kivételes esetben elismeri a költő jogát a szorongáshoz, s még meg is dicséri a halálfélelmet, hogy betartja a törvényességet. Érvényes orvosi diagnózissal a kezében gyötri a költőt. Így teljes joggal.

Persze, mindjárt arra is gondolok, hogy vajon volna-e joga – van-e joga? ez itt a kérdés – a halálfélelemnek engem gyötörni. Halandó vagyok – de ez még nem jogalap. Rákban nem szenvedek. Egyelőre nem. Jogtipró halálfélelem – mit akarsz itt? Hess innét!

Gyötörd csak a gyógyíthatatlanokat!