Fogékonyság

Ferenczy Béni megmintázta Gulyás Pált egy szép érmen.

Abban az időben csinálta ezeket a költőérmeket, amely számára is az igazságtalanság ideje volt. (Az a pár esztendő az ötvenes évek fordulóján objektíve számlálva nem is volt sok, de egy centit sem süllyed le az emlékezet szemhatárán.)

Nem ismerte Gulyás Pált.

Gyűjteményes kötetében talált egy verset, abból kiidézett egy szakaszt az érem hátlapjára. Ezt véste oda:

 

Olyan művészi volt a rajz, mint ércbe vésett álom, s a szél ezer rajzot kavart keresztül a határon. Itt és ott sárga lámpaként nagy sárga lombok égtek, temetői lámpájaként a porladó művésznek.

 

Szép, teljes értelmű szöveg. Az epitáfiumok tömörsége és távlata benne.

Gondoltam, a szobrász azért választotta ki épp ezt a szakaszt a teljes életműből, mert képzőművészeti hasonlat van benne, s elfogadta – ércbe vésett álom. Ez pontosan egy éremmetsző munkájára utal…

S most, hogy kezembe kerül Gulyásnak egyik korai verseskötete, a Misztikus Ünnepi Asztal, 1928-ból, meglepődve látom, hogy az idézett verset egykor Gulyás a kötet élére tette mottónak.

A minden-versek tömegéből Béni finom füllel kihallotta, s ő is mottóként kiemelte, ezt a legszemérmesebben legszemélyesebb vallomást.