Vak vezet…Beckett-drámákból tanuljuk újabban, hogy milyen menthetetlen és értelmetlen ügy az, amit létezésnek hívunk. Mintha nem írták volna meg ezt annyian, de annyian! Szinte képszerűen (némileg Brueghel-kép-szerűen és erősen jelképszerűen) tűnik fel a lét abszurduma a Babits-versben: Vakok a hídon. Letörpülve… üres szemgolyójuk… faruk meg feltolva… Nincs náluk nyomorúságosabb, visszafejlődésre alkalmasabb, groteszkebb teremtés. Bármit csináljanak – életfélét, bölcseletfélét, művészetfélét – ennyi az eredmény: „Mind bukdos botorkál gyámoltalanul És olykor kezével a semmibe nyúl És olykor tört lécen hintázni tanul.” Reménytelenek. És gyilkosok is: „a Csöndbe taszítja le társát a társ.” Hozzájuk képest, akik Godot-ra várnak: két derűs görög isten. |