Vendégjáték

A Vígszínház vendégszerepel itt a Három nővérrel.

A nézők majdnem mind fejhallgatót viselnek. Szinkrontolmácsolásban követik a dialógust. Pár másodperccel mindig később nevetnek a vicceken, mint a nézőtéren itt-ott elszórtan ülő magyarok. Nincs abszolút szinkronitás.

A megvasalt fejű nézők a saját hangjukat rosszul hallják, így aztán amikor a szomszédjuknak súgni akarnak valamit, kiabálnak.

Szabad füllel persze jól hallom ezeket az önfeledt és harsány sugdolózásokat.

Amikor Benkő megjelenik a színen, hátam mögött három sorral valaki odakiáltja a szomszédjának:

– A fizikatanárom! Pontosan ilyen volt az én fizikatanárom!

Ettől kezdve mintha csak Benkőt figyelné. Megigézve. Egyre új meg új közös vonást fedez fel.

– Ez ő! Tisztára ő!

Babonásan hajtogatja. Meg van győződve, színpadon az ő néhai fizikatanárja botladozik. Személyesen. Megigazítja a cvikkerét. Semmi kétség. – Ez ő! – Varázslat? Szellemidézés?

Vajon itt és Budapesten, az eddigi előadások során hány néző vélte felismerni Benkő Gyula Kuliginjében a maga egykori fizika-földrajz-történelem-hittan-magyar-francia-angol-német-olasz-matek vagy kémia-tanárját?