Szegény szörnyek

Szent György vágtatva jön, hogy leterítse a sárkányt, és kiszabadítsa Angelikát. Milyen elragadó ez a Szent György, ágaskodó fehér lován, maga talpig ezüstben – s milyen rusnya a sárkány, csámpás lábával, denevérszárnyaival…

Vajon melyikük szereti jobban Angelikát?

Uccello képén Szent György lándzsája egyenest a sárkány jobb szemébe fúródik. A sárkány másik szeméből kiolvasható a vád, de lehet, hogy mondja is, elkeseredetten, csattogó fogakkal, vérét köpve:

– Idejöttél elvenni az én Angelikámat, s én most megdöglök érte.

Angelika kecsesen és derűsen áll a Szörny mellett. Mint aki már Szentgyörgynének tekinti magát. A Szörny most még ordít, csapkod a farkával, de nemsokára kiadja páráját, s elterül itt a barlang előtt, mint egy kifordított, nagy zöld esernyő.

Angelika rabságának vége lesz.

Rabság?

Persze, hisz Angelika csuklóján most is ott az a vékony lánc, amelynek másik vége a sárkány nyakán van. Ez a kis lánc kétségtelenül a rabságot jelképezi, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy kinek a rabságát. Mert ez a lánc, amellyel össze vannak kötve, éppúgy lehet póráz is. Ezen vezetgeti Angelika a fenevadat. Ezzel viszi őt sétálni. Meg a bevásárló-körútjaira, ha múzeumzárás után kimentek még a Piccadillyre. Ilyenkor a Sárkány fizetett.