Korrespondenciák I76. augusztus Hányszor, de hányszor veszem észre, hogy egy folyóiratban az olvasott novella egyik motívuma (ritkának mondható motívum) pár oldallal utóbb felvillan egy másik novellában is vagy egy versben… Nem holmi irodalmi sztereotípiákról van szó, közhelyekről. Éppen nem. Még kevésbé hatások átvételéről, egymást ismétlésről, pláne plágiumról. Nem. Ezek az összecsendülő motívumok rendszerint a legszemélyesebb, a legmegéltebb írásokból merülnek egyszerre elő. Talán mondanom se kell ezután: a legjobb művekben. Most megint! Módos Péter novellájában: „A sokk-kezelés szinte lepergett Zoltánról…” Egy oldallal utána megint egy Zoltán, Juhász versében, és megint a hiábavaló kínzatás képe: „eres halántékotokon többet nem éget hártyás korongot, vörheny-sárga pénzt: az elektrosokk”. Hogy a témán belül maradjunk: lehet, hogy már némi paranoia kell ahhoz is, hogy ezeket a motívumokat – nem véletlenül épp ezeket – én kiszúrjam. (Ahelyett, hogy magamra vonatkoztatnám őket: egymásra vonatkoztatom – de vonatkoztatom, s ez a lényeg.) Mégis, letagadhatatlanul és mellébeszélhetetlenül, az itt és most velünk együttlétezők (magyarán: a kortársak) lelkiállapotának változásairól adnak jelt ezek az egyidejűleg, és szinte rímhelyzetben: egymásra ütő motívumok! |