Pohártörés, bulldózerrel

Egy második századból való, szépen díszített mázas poharat mutat be Kocztur Éva az Archaeológiai Közlemény legújabb számában (1976. 1. szám). Egy kisgyerek hamvai lehettek benne, oldalán az arcok talán Psychét idézik – a halálban is csupán szunnyadó lelket…

Örülhetünk a pohárnak. Szinte ajándék. Véletlenül maradt meg egy nagy pohártörésből.

A tudományos közlemény bevezető bekezdését – a megtalálás körülményeiről és a fennmaradás szerencséjéről – hadd idézzem itt.

„1970 nyarán a Nemzeti Múzeum leletmentést folytatott Solymáron, az épülő téglagyár területén. A feltárás eredménye egy II. századi temető 93 urna és 40 csontvázas sírja. Sajnálatos módon, a tél folyamán 20-40 cm mélységig ledózerolták a felszínt az ásatás helyén. Ennek következtében a leletanyag nagymértékben elpusztult. Még azok az urnák is darabokra törtek a gép súlya alatt, melyeket eredeti fészkükben találtunk meg. Ugyanis a sírokat 40-60 cm mélyre temették a felszín alá. Ezért jelentett nagy meglepetést az a kis mázas pohár…”

A szenvedélytelen tudományos hangon közölt tény így talán még keserítőbb.

A régi kávéházi duhaj mulatozók, akik az olcsó gyári poharakat vagdosták falhoz hajnal felé, még nem tudták, hogy mennyivel parádésabb így: gépekkel lapítani össze 93 római kori urnasírt.