A jelképek búvópatakja

Már nem tudom, hogy is került a kezem ügyébe az a vékony kis gumikarika – befőttes üvegről-e, vagy egy maroknyi golyósceruzát fogott össze eredetileg? – 8-as alakban megcsavarva, szorosra véve ráhúztam két ujjamra. Jól egymáshoz fogta őket a dupla gumiszál. Szinte fojtogatta az ízeket, belevágott a bögyök párnásabb húsába.

De honnan olyan ismerősek most ezek az összekötözött ujjak?

Biztosan tudom, hogy épp tegnap hallottam vagy olvastam valamiről, ami ilyen volt. Felpárázik bennem egy emlék. De minek az emléke? Mozgatom a gumiszálak szorításában elfehéredő ujjaimat. Igen, igen, minden mozdulat ismerős. Honnan? Mintha egy történelmi múltból. Mintha tegnapról…

Végigszántom a tegnapi napomat: kivel beszéltem? miről? mit olvastam?

S egyszer csak kigyúl a világosság a fejemben. A Tiszatájban olvastam Száraz György színdarabját az aradi vértanúkról. Fellép a darabban, mellékszereplőként, Lenkey János is, akiről elmondják, hogy a galíciai garnizonból a huszárai megkötözve hozták őt haza a határig, magyar földre. Hogy ha majd számon kérik, mondhassa, hogy az erőszaknak engedett…

Az az elvértelenedő mutatóujj ezért intett hát 48 felé.