De otio

Mióta egyre többször írnak arról, hogy mit is csináljon az ember növekvő szabad idejével, egyre inkább bámulom Senecát, aki ezt a kérdést a Satiricon Rómájában (Nero és Péter apostol Rómájában) felvetette. A szabad időről szóló tanulmányában hirdeti minden ember jogát az önművelő, szemlélődő élethez. Így Seneca egyszerre helyezkedik szembe az öregebb Cato nyomában járó puritán-hazafias erkölcsrendőrökkel, s a cirkuszokban lelhető szórakozás divatjával. Sem elkötelezettség, sem édes élet – hanem a szellem derűje, kultúra, humanizmus. Eszméinek különleges súlyt adhatott, hogy nem holmi magánfilozófus volt akkoriban Seneca, hanem államminiszter. S persze az is, amit Quintilianus irigyen említ, hogy a fiatalok csak Seneca könyveit olvasták, falták.

Amikor aztán Seneca felvágta az ereit, a kuplerájokban éppúgy fellélegezhettek, mint a katakombákban.