Meneküljön, aki tud

Ablakomból a Szajna jobb partjára látok. A rakpartra. Mióta itt lakom, valami véget nem érő menekülésnek vagyok a tanúja. Valami lázas népvándorlásnak. Éjjel-nappal száguldanak az autók, s mindig csak egy irányba. Balról feltűnnek, jobbra eltűnnek. Az első nap megigézve bámultam. Másnap, amikor felébredek, látom, hogy még mindig tart. S azóta is, egyfolytában. Balról jobbra! Most már hetek óta. Balról jobbra. Honnan özönlik ez a rengeteg kocsi? Valahonnan az Óceán partjairól… Talán.

Soha nem áll meg egyetlen autó sem. S véletlenül se megy egyetlenegy se a másik irányban.

Egyirányú közlekedés. Persze. Itt így mennek a kocsik, a másik oldalon meg fordítva.

De én csak ezt az oldalt látom. Balról, a rakpart alagútjából előrohanó kocsikat, ahogy elhúznak jobb felé… Hiába tudom, hogy ez a forgalmi rend – elfog a pánik.

Ha autóm volna, előbb-utóbb közéjük állnék, és rohannék én is ki a világból.