Illetőségi ügyben

Nyáron Amerigo Tot kiállítását láthattuk, mostanában ér véget a Victor Vasarelyé – s harmadiknak az innen elszármazott európai hírességek sorában, egy kis kiállításra hazatért Ödön von Horváth, a drámaíró. Harmincegy évvel oly korai s oly lázítóan ostoba halála után. (1938. május utolsó napján Párizsba érkezett, s másnap délután, a Champs-Elysées egyik fájáról egy váratlanul leszakadó faág – épp a színház előtt, ahová igyekezett – agyonütötte. Hadd jegyezzem meg, hogy ez a fajta halálnem – amely mögött óhatatlanul az égiek indulatosságát érzi az ember – drámaírók körében nem is oly ritka. Cyranóról is tudjuk, hogy „egy hasáb fa a fejére hullt”, s Aischylost, szicíliai emigrációjában, egy magasból lehulló teknősbéka sújtotta halálra.)

Horváth Ödön – mert hadd írjam a nevét én is így, ahogy ő is írta, mint a Rákócziánum kisdiákja, a kiállításon látható színes rajzai alá: „Horváth Ödön első oszt. tanuló” – abba a csillagrajba tartozik, amely a két idült monarchia (az osztrák és az orosz) felbomlásakor szabadult fel, s rendkívüli energiáival – mondhatni – meghatározó módon hatott a huszadik század kultúrájára.

Horváth Ödön életútja szinte regénybe illően tipikus közép-európai. Fiuméban született, pesti illetőségű, a német színpadokon tűnt fel, s egy észak-párizsi temetőben nyugszik. Akkor hal meg, amikor a hozzá oly hasonló sorsú költőkről Radnóti a „Csütörtök”-öt írja. A kiállítás anyagából kitűnik, hogy Horváth drámái német nyelvterületen reneszánszukat élik.

Ez a kis, Dorottya utcai kiállítás beletartozik abba a szépen összeválogatott programba, amelyet Nyugat-Berlin Charlottenburg kerülete ajánlott föl nekünk, viszonzásul Budapest ötödik kerületének tavaly májusi charlottenburgi bemutatkozására. Köszönettel tartozunk a kiállítóknak, hogy emlékeztetnek minket egykori hazánkfiára.

Az egyik tárolóban Horváth Ödön illetőségi bizonyítványa, Budapest Székesfőváros adta ki, alig valamivel a költő halála előtt…

Színházaink, irodalomtörténészeink, s mindnyájan, akiket illet – vajon nem kéne-e megszívlelnünk a charlottenburgiak eme igen tapintatos figyelmeztetését?