Látomás

Amikor a budai Duna-parton a Gellért falai alá ér a villamos, mindig megkeresem a túlparton azt a Belgrád-rakparti házat, amelyben pár évig laktam. Esténként pláne megkeresem. Ég-e a villany a második emeleti szélső nagy ablakban? Az volt az első pesti lakásom. Előttem Cs. Szabó László lakott ott. Előtte Petrovics Elek.

Tegnap este is arra mentem. Több ablak volt már sötét, mint világos.

De egyszer csak a ház ormán megjelent egy felirat, lángbetűkkel:

MAGYAR ÁBEL MŰVEK

Aztán kihunyt, mint egy futó látomás. Csak káprázó szememben égett tovább, fekete reflexként.

MAGYAR ÁBEL MŰVEK

Mi lehetett ez? Jóslat? Intés? És ha igen, ki fejti meg? Hol az a Dániel?

S hogy semmi félreértés ne legyen, megint fellobbant az írás:

MAGYAR ÁBEL MŰVEK

Tetszik nekem ez a kinyilatkoztatás. Hiszen a Tiszta Áldozat diadalát hirdeti. Úgy érzem, harmóniában van azokkal a szellemi erőfeszítésekkel, amelyeket a második emeleti szélső lakás lakói – egymást mily gyorsan váltó nemzedékek – ott kifejtettek, éjszaka az íróasztal lámpája mellett, vagy kora reggelente, a Gellérthegy szikláiról visszasütő első napfényben. Talán intenzív munkánk valamilyen utójelensége az, amely lidércfényként még most is fel-felszökik a háztetőre…

Közben elalszik, kigyullad, elalszik, kigyullad.

MAGYAR ÁBEL MŰVEK

Az emberiesség világító tornya lett a Belgrád-rakparti ház. Tévedező dunai hajósoknak és a 63-as villamos utasainak mutatja az utat, szabályos fényjelekkel a Szelídség Réve felé.

Jó volna megtérni oda, hisz Káin műveket annyit láttunk azóta.