„Ugocsa non coronat”

Ady idézi ezt a Hunn új legendában. Lukácsnak kapóra jön, ezzel bizonyítja, hogy Ady miért maradt ki a világirodalomból. Mert ilyeneket írt. „Eb ura fakó… Ugocsa non coronat. Nos, ha valaki ezt lefordítja bármely nyelvre, akkor egy vagy másfél oldalas történelmi jegyzet nélkül nincs az az ember, aki ezt a két mondatot megértené, és nyilvánvaló, hogy líra nem terjedhet el, hogy ha minden második sor egy ilyen jegyzettömeggel van ellátva.”

Ady ebben a versében deklarálja a maga világirodalmi (Goethére, Petőfire, Aranyra nem tekintő) szuverenitását. Leírja a szót is: király.

Hiába minden: Ugocsa detronizál.

 

*

 

A Kritikában Lukács György interjúja. Erős hangsúlyokkal szól (néhol iróniával): a magyar irodalom vidékies elmaradottságáról.

Meglepő, hogy olyan irodalomtörténeti érvekkel is él, amelyeket egy gimnazista meg tudna cáfolni. A Noszty fiú esetében szereplő Tóth Mihályról Lukács azt mondja, hogy „idealizált kontraszt: az a típusú polgárság, amelyet Mikszáth szembeállít a dzsentrivel, nem létezett”. De hát Mikszáth pontosan ezt fejezi ki, amikor Tóth Mihályt Amerikából hazajött, és ott demokratává, polgárrá nevelt emberként lépteti fel a regényében. Mikszáth Amerikából hozza a polgárt, kontrasztnak. Ha Mikszáth megírta, hogy Magyarországon ilyen nem terem, miért őt marasztalja el Lukács azért, mert Magyarországon ilyen nem terem?

Emleget az interjúban egy „furcsa párhuzamot”. Hogy amikor Párizsban a Bastille-t rombolják, nálunk az országgyűlés ennél kisebb horderejű kérdéseket tárgyal. Való igaz. De annak, amit ebből Lukács levon, a konzekvenciának már ellene mondanak az irodalomtörténeti tények. Lukács szerint: „Ez a differencia természetesen tükröződik az irodalom, a művészet és a filozófia minden területén.” Mármint a Bastille-döntés és a pozsonyi országgyűlés differenciája.

Mondhatta volna inkább úgy: kellett volna tükröződnie. A papírforma szerint.

Mert nem tükröződött. Mindenki tudja, hogy Franciaországban a Bastille lerombolásától Stendhal és a romantikusok felléptéig, jó negyedszázadon át, az irodalomban nem történt jóformán semmi.