Beteglátogatóban

Uray Tivadarnál. Filmszerepeiről beszélgetünk. Nemrégen láttam csodálatos Semmelweisét. (Az első, 1938-as Semmelweist!) Amit ebben csinált, az a filmszínészet csúcsa. Csak a legnagyobbakhoz mérhető.

Hogy véget vessen a dicséreteknek:

– Tudod, mi volt az első filmszerepem?

– Nyilván egy ifjú főispán.

Nevet, de fejét rázza: nem.

– Főherceg…

– Víz, víz!

– Gróf.

– Lejjebb!

– Báró.

– Na, az igaz, hogy a filmet egy bárónő írta. Mert báró Orczy Emma regényéből csinálták…

– Ugye.

– Semmi ugye. Engem kell kitalálnod, nem az írónőt.

– Világhírű zeneszerző, a becsületrenddel kitüntetve.

– Látom, ti már csak sablonban tudtok gondolkozni.

– Föladom.

– Jobb is. Úgyse találod ki… Cowboy voltam.

– Cowboy?

– Az. Vadlovon vágtattam, és a felvevőgép előtt hirtelen meg kellett fékeznem. No hát, én egy szép szaltóval röpültem le a lóról, csudálatos szerencsével, talpra. Épp az árok partjára, amelyben az operatőr meg a rendező kuksolt. Mondom nekik: „Remélem, sikerült a fölvétel, mert én ezt másodszorra nem tudnám pontosan így megcsinálni.” És mi történt? Az operatőr, amikor meglátta, hogy repülök le a lóról, úgy megijedt, hogy most töröm nyakam, hogy elfelejtette csavarni a felvevőgép kurbliját (mert akkor még így dolgoztak, nem gombnyomásra, mint ma), s a jelenetből csak annyi lett meg, hogy én lerepülök a lóról, és megállok bokázva, fent a levegőben… Képzeld el, ha az a felvétel sikerül, most én lehetnék Tom Mix.

– Köszönöm a figyelmeztetést.

– Miért?

– Nagyon jókor mondtad el ezt a történetet. Ha megint szerepet írnék neked, nehogy Habsburg-főherceget vagy főispánt írjak…

– Ez csak egy anekdota volt. Eszembe jutott.

– De azért valami szép szerepen törhetem a fejem, ugye?

– De semmi sablon!