Az írói mesterség szemérme

Rónay György kiábrándul Charles du Bos-ból, amikor megtudja, hogy ragyogó naplóit diktandóban vetteti papírra („…hogy valaki önmagát, problémáit, benső ügyeit, lelkét diktálva boncolja, ez olyasféle feszélyezettséget kelt bennem, mintha egy hálószoba-jelenetnek volnék tanúja”).

Nem is csak a diktálás közbeni intimitás az, amit – pláne most, eltűnődve R. Gy. 45 évvel ezelőtt írott reflexióin – magam számára is szinte elviselhetetlennek érzek, ha – elképzelem – valaha is vak Miltonként erre kényszerülnék (pláne, ha lányomnak kellene diktálnom), hanem még tisztába nem rakott kézirataim gépeltetése is feszélyező számomra.